Kezdőlap
Szeged: 27 C°,
7.56 km/hNY/DNY-i szél, közepesen felhős
31
18
Facebook RSS csatorna E-mail küldése
EUR: 323 | USD: 285 | CHF: 286
Hirdetés
Hirdetés
h i r d e t é s

Hegedűs D. Géza: Akit a törzs kitaszít, halálra van ítélve!

| Feltöltve: | Rövid link: http://vtvszeged.hu/s_!news/i__46/i__24724
Az első igazgatója nem engedte el a Vígszínházból, nehogy más embert csináljanak belőle. Negyvenöt év után is játszik, rendez és tanít. Most hallgatóival és művészbarátaival Rómeó és Júlia történetét állítja színpadra a Dóm téren. És milyen jó, hogy megmaradt Hegedűs D. Gézának!

– Hatvanöt éves, 45 éve van a Vígszínházban és több mint három évtizede él házasságban a feleségével. Hűséges típusnak tartja önmagát Hegedűs D. Géza?

– Ezen még sosem gondolkodtam el. Szocializáció és kultúra kérdése. Nyilván, sokat számított az otthonról hozott minta. A Nyírségben születtem, Ibrányban, a szüleim első generációs értelmiségiek voltak, mindketten magyar-történelem szakos tanárok, az ő őseik pedig parasztok és kisiparosok. A tradícióra épülő családi és közösségi élet generációkon keresztül természetes volt számunkra. Ha valaki örök hűséget esküdött a társának, azt valóban csak az ásó és a kapa választotta el a másiktól. Talán én is ezt a mintát hordom magammal mind a mai napig. Ragaszkodom a gyökereimhez, azokhoz az emberekhez, akikkel összehozott a sors és a hivatáshoz, amibe belecsöppentem.

Vígjátékot rendeltek, de tragédia lett belőle

– Belecsöppent és negyvenöt évig ott is ragadt!

– Sok összetevője van annak, hogy az ember megtapadjon a világban. Mindenki olyanná válik, amilyenné a közössége teszi. Engem 1973-ban Várkonyi Zoltán szerződtetett a Vígszínházba.  Egy olyan világba csöppentem bele, ahol a hagyományoknak, a tradíciónak nagyon fontos szerep jutott: a magyar és európai szellemi, művészi hagyományoknak egyaránt. Volt olyan pillanat a pályámon, amikor le akartak szerződtetni egy másik társulathoz. Akkor Horvai István tanár úr, egykori főiskolai mesterem – aki Szegeden született és itt kezdődött korszakos rendezői életműve  – volt a színház igazgatója. Őhozzá fordultam, hogy megkerestek és csábítanak egy másik színházhoz, mit tegyek? Bevágta az igazgatói iroda ajtaját és felemelt hangon azt mondta:

„Én ebbe nem egyezek bele. Nem fognak más embert csinálni belőled!” Maradtam, negyvenöt évig.

– Amikor a szabadtéri vezetői megkeresték, hogy rendezzen a Dóm a téren, választhatott Shakespeare darabjai közül. Miért éppen a Rómeó és Júliát választotta? A hűséges természete miatt?

– Nem pontosan tudja. Arra kértek, hogy egy Shakespeare vígjátékot válasszak. És én egy tragédia mellett döntöttem. Természetes, hogy foglalkoztat a nemek közötti kapcsolat, a hűség, a szerelem, hiszen ezek nagyon fontosak az életünkben.

– Pedig sosem játszott ebben a Shakespeare tragédiában!

– Valóban. Soha nem kértem szerepet, nem volt szerepálmom, mindig azt játszottam el, amit valaki, valamiért rám osztott. De most hogy visszatekintek a pályámra, mondhatom, kár, hogy a Rómeó kimaradt az életemből. Igaz, nem teljesen: George Cukor 1936-ban filmet készített a tragédiából, amelyben Leslie Howard játszotta Rómeót, Norma Shearer Júliát, és a filmet később, a hetvenes években szinkronizálták, én voltam Rómeó, azaz Leslie Howard magyar hangja, de ez ma már csak filmtörténeti érdekesség.

– Lehet, hogy ez is motiválta a mostani darabválasztáskor?

– Nem kizárt. De sok összetevője van, hogy miért egy adott darab jut eszébe az embernek. Már több mint harminc éve tanítok színészmesterséget és művészi beszédet a színművészeti egyetemen. Ötévente új meg új generáció kerül ki a velem való együttműködésből az osztályaimból. Közöttük mindig ott voltak a potenciális Júliák és Rómeók.

Gyönyörűséges szép emberek röpítik ezt a történetet

– Gombhoz kereste a kabátot? Színészekhez a darabot?

– Mindig a darab inspirálja a szereposztást. Amikor olvastam a Shakespeare művet, a három éve nálam diplomázott Vecsei H. Miklós és Mészáros Blanka, ez a két csodálatos, fiatal, tehetséges színész jelent meg a képzeletemben Rómeó és Júlia szerepében. Láttam őket szenvedéllyel lobogni. Kívül-belül tiszta, gyönyörűséges, érzékeny, szép emberek, nagyon jó velük együtt röpíteni ezt a történetet, de a mostani harmadéveseim is játszanak, énekelnek majd az előadásban. És utána természetesen fölsejlettek bennem a többiek is, olyan emberek, akiket nagyon szeretek, akikkel már többször dolgoztam együtt: karakterük, színészi alkatuk őket hívta elő egy-egy szerepre.

– Érdekes választás: a színészhallgatóktól a neves művészekig sokan részt vesznek az előadásban. Hogyan lehet összefogni egy ilyen csapatot?

– Az elmúlt hét hétben napi két próbánk is volt. Ebben a nagyon sűrű, nagyon rapid munkában csak akkor tudunk eredményt elérni, ha egy nyelvet beszélünk. Nagyon fontos, hogy fél szavakból is megértsük egymást. Hegyi Barbarával például több mint két évtizede együtt játszom a Vígszínházban, Igó Évával szintén, a Mercutiót játszó Hajduk Károly valaha a növendékem volt, Orosz Ákost, aki Tybaltot játssza, színpadi beszédre tanítottam, a Rómeó barátját alakító Józan László szintén a növendékem volt.

– Teljesen szabad kezet kapott a színészek kiválasztásához?

– Igen, ez volt a legcsodálatosabb az egészben. Természetesen a szabadtéri vezetőivel folyamatosan egyeztettem, de megadatott az a szabadság, hogy azokat a kollégákat hívhattam vendégnek, akiket egy-egy szerepre a legjobbnak gondoltam. Így többek között egykori vígszínházi kollégámat, Kamarás Ivánt is meghívtam, aki jelenleg az Egyesült Államokban tölti fele életét. Kaliforniában, a filmes világban keresi a maga boldogulását és most az első hívó szóra hazajött Szegedre, hogy Verona hercegének, Escalusnak a szerepét eljátssza. Szabó Győzőt például azért hívtam, mert nagyon szeretem azt az öntörvényűséget, azt a különös, furcsa titokzatosságot, ami a színészi játékát jellemzi. Tökéletes választásnak bizonyult arra, hogy Júlia apját, aki egy radikális és szélsőséges személyiség, megjelenítse a színpadon. Telitalálat lett a Paris grófot játszó Hajdú Stev is, találkozása Júliával a dráma egyik csúcspontja. A Dajkát eredetien alakító Szűcs Nellivel, és a Lőrinc barátot életre keltő, nagy energiájú és fantáziájú Trill Zsolttal, már korábbi színházi munkákban, színészi partnerként és rendezőként is szoros művészi barátságot kötöttem, így ők is örömmel fogadták felkérésemet. Két nagyszerű szegedi kollégám is szerepel az előadásban: Fekete Gizivel és Rácz Tiborral együtt jártam a főiskolára. Egyikük a prológus költői szövegének megszólaltatója, másikuk pedig a nincstelenség csapdájában vergődő patikárius, akitől a mérget vásárolja Rómeó, hogy Júliát követhesse a halálba. S miközben megköttetik az üzlet, a patikárius tudván milyen célra kell a gyilkos szer, azzal a mondattal adja át a „gyógyszert”: szegénységem hajol meg, nem fejem.

Múzeummá válik a művészet, ha nincs aktualitása

– Egy évtizede a Rómeó és Júlia musical változata nagy siker volt a Dóm téren. Annak a zene adta az erejét, a drámának pedig a szöveg, a költészet. Miért éppen Mészöly Dezső fordítását választotta?

– Shakespeare művek fordításában nagyon gazdag a magyar irodalom. A legnagyobbjaink – Vörösmarty, Arany, Petőfi, Kosztolányi, Babits, Radnóti, Szabó Lőrinc, Vas István – is birkóztak az angol mester műveivel. A Rómeó és Júliával Mészöly Dezső többször is megküzdött, sokszor finomított rajta. Ő színházi dramaturg volt és a színházcsinálas oldaláról közelítette meg a drámát, belülről nagyon jól ismerte, hogyan születik egy előadás. Ez a zaftos, ízes, nedvdús, szenvedélyes nyelv jelenik meg sok-sok humorral telve, miközben fantasztikusan erős, teátrális képekkel gazdagítja a szöveget. Rendkívül erőteljes nyelvezetet használ, a Dóm előtt, ebben a hatalmas térben erre az erőre, energiára és lendületre van szükség, hogy éljen a darab.

– Az előadás díszletei a két háború közötti olasz miliőt idézik. Miért tartotta fontosnak, hogy korban áthelyezze a történetet?

– Nincs is értelme hozzányúlni egy klasszikus történethez, ha annak nincsen köze a saját korunkhoz. Ha egy előadás létrehozására szerveződött társulat bármelyik klasszikus műhöz fordul, annak kell, hogy legyen aktualitása is, különben a művészet múzeum, a színház pedig egy archeológiai intézmény lenne. Az pedig értelmetlen. Szerencsém, hogy én most rátaláltam olyan alkotótársakra, akik ebben a szellemben gondolkodnak és azt tűzték ki célul, hogy minél közelebb hozzák ezt a darabot a ma emberéhez.

– Miért pont a két háború közötti Olaszország lesz a helyszín?

– Mert ez a korszak pontosan alkalmas arra, hogy megmutassa, mennyire kettészakadt, megosztott az a világ, Verona városa, amiben ez a történet játszódik.

– Akárcsak a mai világunk…

– Mégis itt, ebben a korban találtam meg legplasztikusabban azt, amiről szerintem Rómeó és Júlia története szól. Van két család, akiket az úgynevezett törzsi megosztottság jellemez, egymással hadakozva, örök viszályban élnek, és akik a gyűlöletben különböztetik meg egymást. Úgy gondolják, lehetetlen addig biztonságban élniük, míg egyik csoport a másik tagjait el nem pusztítja a Föld színéről.

– Talán már azt sem tudják, miért is gyűlölik egymást…

– Éppen az a lényeg, hogy ez egy végtelen láncolat. Rómeó és Júlia beleszületik két egymást gyűlölő közösségbe, ha élni akarnak, el kell fogadniuk, tovább kell vinniük ezt a gyűlöletláncolatot. Ha ezt megtörik, saját közösségük pusztítja el őket. A másik választásuk az, hogy szerelemben, egymásba kapaszkodva oldódnak fel a halálban. Így marad örök és elpusztíthatatlan a szerelmük. Két emigráns magyar, valaha  Franciaországban élt pszichológus házaspár – Ábrahám Miklós és Török Mária – ezt a fajta attitűdöt, ami a veronai szerelmesek öngyilkosságához vezet, találóan „nárcisztikus szerződésnek” nevezik.

Shakespeare a válságos időszakokban tud a segítségünkre lenni

– Ez a kettős öngyilkosság valójában véletlen. A darabban egy félreértés miatt következik be, nem pedig szándékosan.

– A szimpla krimi vonalban valóban így van. De ha az ember a szöveget figyelmesen olvassa, a történetet éles szemmel végignézi, láthatja, hogy a fiatalok a találkozásuk pillanatában már pontosan tudják, hogy végül meg kell halniuk, és ezt kódoltan, jelenetről jelenetre kommunikálják is, csak éppen nem mondják ki. A szerelem és/vagy a halál, mint egy ikerpár kezdettől fogva búvópatakként jelen van a tragédiában.

– Rómeó és Júlia legalább annyira szól a gyűlöletről, mint a szerelemről. Ez ma, amikor gyűlöletkampány folyik idegenek ellen, amikor éledezik az antiszemitizmus, ismét különösen aktuális.

– Egy ilyen remekműbe tilos belerondítani a napi, holnap már érvénytelen, piszlicsáré politikával. Méltatlan is lenne azt ilyen direkt módon beengedni egy világléptékű, örökérvényű műbe. Az egzisztenciális létünk manapság semmivel sem nehezebb, mint bármelyik korszakban volt. Gyakran eszembe jut, hogy mennyire hamis és erkölcstelen az elődeinkkel, őseinkkel szemben, akiknek sorsa valóban nehéz és szenvedésteli volt, nap-mint nap világgá kürtölni, hogy mennyire félelmetes és rettegni való nekünk, kortársaknak ma élni. Persze nem véletlen, hogy ezt a művet éppen 2018-ban visszük színre. A világ atmoszférája most olyan, hogy megtapasztalhatjuk, hogy egy twitterbejegyzéssel hogyan tudják szétdúlni az emberiségnek azt a humanitásra épülő szerződését, amire a második világháború óta épül a világunk. Hatalmi helyzetbe kerülő, a történelemben tájékozatlan, műveletlen, diplomáciában járatlan dilettánsok, torz személyiségek, akiknek egyetlen „mesterségük” az ambíció, szavaikkal, önzésükkel, döntéseikkel, válságos helyzetbe tudják sodorni a világot. Shakespeare pedig mindig ezekben a válságos időszakokban tud igazán a segítségünkre lenni, mert annyira tökéletesen ismeri az emberi természetet. Nála választ találunk kérdéseinkre a Rómeó és Júliában is.

Rafai Gábor