"Az őszödi út, vagyis a pofátlan hazudozás folytatása Gyurcsány Ferencék mai közleménye, amelyben kétségbeesetten próbálják másra hárítani a felelősséget saját balfogásaikért" - kommentálta az MTI-hez eljuttatott kommünikéjében Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője azt, hogy a Malév leállása kapcsán a volt kormányfő vezette Demokratikus Koalíció közölte, szerintük kizárólag Orbán Viktor miniszterelnök a hibás azért, hogy csődbe ment a nemzeti légitársaság és ki kell vizsgálni, kik a felelősök a kialakult helyzetért.
Selmeczi Gabriella közölte, az MSZP-kormány hajtotta végre a Malév esetében az elmúlt húsz év talán "legelbaltázottabb" privatizációját, és rossz döntéseiket még rosszabbakkal tetézték. A Malév válságos helyzete egy újabb szocialista csontváz a szekrényből, a Gyurcsány-korszak súlyos öröksége - írta, hozzátéve: a felelősség kérdését az elszámoltatási kormánybiztos feljelentései nyomán indult büntetőeljárások fogják rendezni.
A Malév péntek reggel hat órakor szüntette be működését és valamennyi járatát törölte.
MTI
Budapest, 2012. február 3.
Utasok várakoznak a tájékoztatásra a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2-es terminálján, miután leállt a Malév és a légitársaság bejelentették az összes járatának törlését. A Malév igazgatósága a kár minimalizálása érdekében elrendelte a magyar nemzeti légitársaság üzemszerű működésének beszüntetését. A döntés értelmében február 3-án 06:00 órától, 66 évnyi csaknem folyamatos működés után, nem szálltak fel Malév repülőgépek.
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Legnépszerűbb cikkek |
Utolsó hozzászólások |
Városi Televízió Nonprofit KFT.6720 Szeged, Kiss Ernő utca 3.Stúdió: 6720 Szeged, Feketesas utca 11. tel.:+36 62 55 89 89 fax: +36 62 55 89 88 info@vtvszeged.hu |
Új hozzászólás