"Alig öt hónapja, hogy megemlékeztünk a zsidóságot ért tömeges kőrösmezői deportálás hetvenedik évfordulójáról, egyben a Kamenyec-Podolszkijban történt mészárlás 20 ezer áldozatáról" - idézte fel a pénteki konferencia nyitóbeszédében a Holokauszt Emlékközpont ügyvezető igazgatója.
Szita Szabolcs hozzátette: az emlékközpont ismét egy "fájdalmas kötelességnek" tesz eleget, mikor a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeummal közösen szervezett konferencia segítségével idézi fel az 1942 januárjában Újvidéken és környékén történt tragikus eseményeket. A tudományos ülés szünetében nyílik meg a Holokauszt Emlékközpont Örök barátságtól a népbíróságig című kamarakiállítása, és ekkor kerül sor az épület udvarán a razzia áldozatainak szentelt emléktábla avatására is.
"Egy alapvetően oktalan vérontás története, közel négyezer áldozat tragédiája kerül ma napirendre" - szólt az úgynevezett "hideg napokról" Szita Szabolcs, idézve Bajcsy-Zsilinszky Endrét is, aki "mérhetetlen gyalázatnak, gyáva, undorító, embertelen mészárlásnak" nevezte az 1942. január 20. és 23. között elkövetett csendőri és katonai akciót.
Mint hozzátette, a két évvel később a nyilasok által kivégzett Bajcsy-Zsilinszky már 1942-ben felhívta a figyelmet arra, hogy a magyar csendőrség bűneiért talán egyszer a délvidéki magyaroknak fogják benyújtani "a becstelenségek számláját".
A történész hangsúlyozta, az emlékezés kötelesség, és a történelmi sebek elhallgatása csak károkat okoz. "Történelmünk fényes és sötét fejezeteit egyaránt vállalni kell", ebben a kutatóknak, a politikusoknak, de minden felelősen gondolkodó magyarnak is felelőssége van - mutatott rá.
Szita Szabolcs felidézte: az újvidéki vérengzésnek a szerbség mellett a zsidók is célpontjai voltak, noha az 1941-es magyar bevonulást a helyi zsidóság nem kis része örömmel fogadta. "A karhatalmi akcióban a magyar érdek máig ható következményekkel károsodott: a visszacsatolt területeken olyan emberek sorát ritkította, akik a magyar hazához tartozónak hitték magukat" - emlékeztetett.
A Holokauszt Emlékközpont és a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum (HIM) emlékülésén a téma elismert kutatói idézik fel az 1942-ben történteket, elemzik a tragédia előzményeit és mutatják be a számonkérés máig vitatott kérdéseit. Előadást tart Hermann Róbert, a HIM főigazgató-helyettese; Babucs Zoltán hadtörténész; A. Sajti Enikő, egyetemi tanár, Szegedi Tudományegyetem; Pejin Attila, történész, muzeológus, Zenta; Szakály Sándor, történész, egyetemi tanár, az MTA doktora és Markó György, történész, a hadtudomány kandidátusa. Az emlékülés résztvevői között köszöntötték Aleksandar Jovanovicot, az újvidéki közgyűlés elnökét is.
MTI

Legnépszerűbb cikkek |
Utolsó hozzászólások |
Városi Televízió Nonprofit KFT.6720 Szeged, Kiss Ernő utca 3.Stúdió: 6720 Szeged, Feketesas utca 11. tel.:+36 62 55 89 89 fax: +36 62 55 89 88 info@vtvszeged.hu |
Új hozzászólás