A közszolgálati Szlovák Rádió és Televízió (RTVS) által megrendelt - a Focus közvélemény-kutató ügynökség által február 1-je és 7. között 1053 személy megkérdezésével készített - felmérés tanúsága szerint 7 párt juthat be a parlamentbe.
Továbbra is a Smer áll a népszerűségi lista első helyén 37,3 százalékkal. Ez az eredmény 69 parlamenti mandátumot jelentene, vagyis a Smernek önmagában nem lenne többsége a 150 fős szlovák parlamentben. A januárban mért 41,8 százalék viszont 81 képviselői helyet, azaz a parlamenti többség megszerzését jelentené a pártnak.
A februári felmérésben a második legnépszerűbb politikai pártnak a jobboldali konzervatív Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) bizonyult 10,3 százalékkal.
Harmadik erőként kerülne be a szlovák törvényhozásba 8,9 százalékos támogatottsággal az Igor Matovic vezette új jobbközép párt, a tavaly ősszel megalakított Egyszerű Emberek és Független Személyiségek párt.
A negyedik hely jutna a 99 Százalék - Polgári Hang mozgalomnak, amely a januári 4,6 százalékos támogatottságát 6,9 százalékra tudta növelni.
A kétszeres exkormányfő Mikulás Dzurinda vezette jobboldali konzervatív Kereszténydemokrata Unió - Demokrata Párt (SDKÚ) a friss felmérés szerint 6,1 százalékot szerezne. Átugorná még az ötszázalékos parlamenti küszöböt a Bugár Béla vezette Most-Híd szlovák-magyar párt 6, illetve a liberális Szabadság és Szolidaritás (SaS) 5,9 százalékkal. Januárban az SDKÚ még 8,3, a Most-Híd és az SaS pedig egyaránt 6,4-6,4 százalékon állt.
Nem jutna be a törvényhozásba a Berényi József vezette Magyar Koalíció Pártja, amelynek támogatottsága a Focus friss felmérése szerint 2,4 százalékon áll, szemben a januári 3,4 százalékkal.
MTI

Legnépszerűbb cikkek |
Utolsó hozzászólások |
Városi Televízió Nonprofit KFT.6720 Szeged, Kiss Ernő utca 3.Stúdió: 6720 Szeged, Feketesas utca 11. tel.:+36 62 55 89 89 fax: +36 62 55 89 88 info@vtvszeged.hu |
Új hozzászólás