Kezdőlap
Szeged: 27 C°,
28 km/hDK-i szél, erősen felhős
25
14
Facebook RSS csatorna E-mail küldése Kezdőlap beállítása

Letiltotta a pozsonyi érsekség Varnus Xavér koncertjét a dómban

Rövid link: http://vtvszeged.hu/hun/s_!news/i__4/i__4382 | Feltöltés időpontja: 2012. február 21. 21:40
Új helyszíneket kell keresni Varnus Xavér márciusi felvidéki koncertsorozatának, mert a pozsonyi érseki hivatal nem engedélyezte, hogy az orgonaművész a pozsonyi Szent Márton dómban, ismertebb nevén a koronázótemplomban tartsa meg az ott tervezett koncertet - közölte kedden az MTI-vel a koncertsorozat produkciós munkatársa, Héger Rudolf.

    A Bachtól Vangelisig nevet viselő hangversenysorozatra, amelynek Balogh Csaba szlovákiai magyar nagykövet a fővédnöke, az eredeti tervek szerint a révkomáromi Szent András templomban, a pozsonyi dómban és az ipolysági Nagyboldogasszony templomban került volna sor.
    "Tibor Hajdú, a pozsonyi érseki hivatal szóvivője tegnap felhívott és közölte, hogy a pozsonyi Szent Márton székesegyházban mégsem lehet megrendezni a koncertet" - mondta el az esettel kapcsolatban az MTI-nek Héger Rudolf. Hozzátette: Hajdú nem hozott fel valós indokokat, csak arra hivatkozott, hogy szerinte Xavér nem is olyan nagy művész és a magánéletére tett megjegyzéseket.
    A produkciós menedzser szerint az érseki hivatal álláspontja gyenge lábakon áll, annál is inkább mert Varnus Xavér a múltban már fellépett szlovákiai templomban. "Szerintem csak az állhat a háttérben, hogy közelednek a választások és egyesek nem akarják, hogy itt magyar művész lépjen fel" - mondta Héger Rudolf. Hozzátette: a helyszínek sorából először csak a pozsonyi dómot kellett kihúzni, de ma tudomására jutott, hogy a hivatalból a másik két templomba is "odaszóltak".
    "A másik két helyszín egyikén ugyan biztosított a helyi tiszteletes, hogy ott megtarthatjuk a fellépést, de a biztonság kedvéért új helyszíneket keresünk mind a három hangversenynek" - jegyezte meg Héger. Az orgonaművész fellépéseinek új helyszínéről még folynak a tárgyalások, de Révkomárom esetében a helyi református templom, Ipolyságon pedig a zsinagóga épülete került szóba.
    A fellépések időpontjai változatlanok maradnak, a helyszínekről pedig a jegyelővételi irodákban és a médián keresztül tájékoztatnak majd a szervezők.



MTI

Új hozzászólás

Név: E-mail:

Adja meg a lenti mezőben az ellenőrző kódot

(kisbetű/nagybetű érzékeny)


Fel!

Legnépszerűbb cikkek

Utolsó hozzászólások

Városi Televízió Nonprofit KFT.

6720 Szeged, Kiss Ernő utca 3.

Stúdió:
6720 Szeged, Feketesas utca 11.
tel.:+36 62 55 89 89
fax: +36 62 55 89 88
info@vtvszeged.hu