A Magyar Koalíció Pártja, Rimaszombatban tartotta kampánynyitó rendezvényét. Itt délután négytől a "Beszéljük meg" elnevezéssel politikusok találkoztak a választókkal. Az oldott légkörű beszélgetésen Berényi József pártelnök valamint Farkas Iván és Csúz Péter válaszolt a helyi művelődési házban összegyűlt néhányszáz érdeklődő kérdéseire.
"A munkahelyteremtésre vonatkozó elképzeléseinkre voltak leginkább kíváncsiak az emberek, mivel Gömörben ez a legégetőbb gond, hiszen 30 százalék fölött van a munkanélküliek aránya" - közölte Őry Péter, az MKP kampányfőnöke.
"Élénken reagáltak az emberek, elmondták, hogy nem értik, miért olyan alacsony az Európai Unió által a gazdáknak nyújtott terület alapú támogatások összege, amikor vannak országok, ahol hétszer többet kapnak a gazdák" - mondta el az MTI-nek Farkas Iván, az MKP gazdaságért felelős alelnöke. Hozzátette: Nagy az elégedetlenség és az embereknek komoly elvárásaik vannak.
A kampánynyitó fő eseménye este hat órakor kezdődött, ekkorra már több mint ezren gyűltek össze a művelődési házban.
"Akivel találkoztam és beszéltem, mindenki értékelte, hogy a programot velük együtt készítettük el" - hangoztatta Bárdos Gyula, az MKP első alelnöke. Hozzátette: sok visszajelzést kaptak, hogy programjuk egyezik a helyi közösség elképzeléseivel.
A rendezvény végét este 9 órára jelezték a szervezők.
Az MKP vasárnap Királyhelmecen, Nagykaposon és Érsekújvárott folytatja kampányrendezvényei sorát.
Szombat délután három órakor a dél-szlovákiai Keszegfalván két-háromszáz érdeklődő várta a helyi kultúrházban a Most-Híd soron lévő kampányrendezvényére érkező politikusokat.
A rendezvényen Bugár Béla, a párt elnöke, és a Most-Híd több képviselőjelöltje, így A. Nagy László, Csicsay Gábor és Érsek Árpád válaszolt az érdeklődőknek - tájékoztatta az MTI-t Balla Igor a Most-Híd párt kampányfelelőse.
Hozzátette: a kampánybeszélgetés során többek közt a települések által igényelhető támogatások bővítésének lehetőségei iránt érdeklődtek a részvevők. Nagy tapsot kapott a párt nyugdíjreform-tervezete, amelyben a Most-Híd a nyugdíjak százalékalapú emelése helyett azok azonos összeggel való emelését ígéri.
Az öt órakor végződő rendezvény Tolvai Renáta és az Irigy Hónaljmirigy fellépésével ért véget. A Most-Híd kampányrendezvénye ezt követően Perbetén, Dunamocson és Nyitrán folytatódott.
MTI

Legnépszerűbb cikkek |
Utolsó hozzászólások |
Városi Televízió Nonprofit KFT.6720 Szeged, Kiss Ernő utca 3.Stúdió: 6720 Szeged, Feketesas utca 11. tel.:+36 62 55 89 89 fax: +36 62 55 89 88 info@vtvszeged.hu |
Új hozzászólás