Az adás a gazdasági válság, az innováció és az oktatás összefüggéseivel foglalkozott.Ennek keretében hangsúlyt fektettünk az Európai Uniós intézkedésekre. Az adás első felében a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara vállalkozásfejlesztési és külgazdasági igazgatója ismertette a New Enterprising elnevezésű vállalkozásösztönző Európai Uniós projektet, amelynek célcsoportjai a hátrányos helyzetűek, a nők és a felsőoktatásból kikerülő diplomás fiatalok.A stúdióban Fehér Éva ügyvezető igazgató az Intelligens Régiókról és a határon átnyúló gazdasági együttműködésekről beszélt. Tóth Róbert tervezési project manager pedig a jelenleg kiírt Európai Uniós pályázatokról adott tájékoztatást. A műsorba betelefonált egy néző, aki azt hiányolta, hogy a magyar állami oktatásnak nem része a gazdasági alapismeretek tanítása, aminek segítségével nőne a a társadalom pénzügyi intelligenciája.
A Szegedi Tudományegyetem rektora, prof. dr. Szabó Gábor arról beszélt a bejátszásban, hogy a gazdasági válságokat rendszerint az újraosztás követi, vagyis az innováció révén komoly teret lehet nyerni.Ezáltal tudatos tervezéssel a hallgatók nyertesei lehetnek a világban és az Európai Unióban jelenleg zajló folyamatoknak. A Szegedi Tudományegyetemen tanuló hallgatók , a felmérések szerint meg vannak elégedve az oktatás színvonalával, sőt Európai Uniós viszonylatban is kiemelkedőnek tartják azt. A bejátszásban két német és egy magyar hallgató nyilatkozott arról, hogy magas az oktatás színvonala és emiatt jó alapot ad karrierjük és boldogulásuk szempontjából.A stúdióban prof.dr. Pál József a Szegedi Tudományegyetem közkapcsolati rektorhelyettese beszélt arról, hogy milyen előkelő helyen van az intézmény nemzetközi és hazai viszonylatban.

Legnépszerűbb cikkek |
Utolsó hozzászólások |
Városi Televízió Nonprofit KFT.6720 Szeged, Kiss Ernő utca 3.Stúdió: 6720 Szeged, Feketesas utca 11. tel.:+36 62 55 89 89 fax: +36 62 55 89 88 info@vtvszeged.hu |
Új hozzászólás