Kezdőlap
Szeged: 26 C°,
15 km/hD/DK-i szél, erősen felhős
25
14
Facebook RSS csatorna E-mail küldése Kezdőlap beállítása

Az alpolgármester 160 milliót keres

Rövid link: http://vtvszeged.hu/hun/s_!news/i__2/i__4373 | Feltöltés időpontja: 2012. február 21. 16:39 | vtvszeged.hu - SZEGEDma.hu
A Szegedi Vásár és Piac Kft. felelőtlen gazdálkodásáról beszélt Solymos László alpolgármester. Haág Zalán (Fidesz-KDNP) a szocialistákat számoltatná el...

Az alpolgármester ismertette, hogy még 2009-2010-es évre kapott a Mars teret működtető városi cég az önkormányzattól 952 millió tagi kölcsönt az uniós pályázatból induló nagycsarnok-beruházásra addig, míg a 620 milliónyi EU-s pénz nem érkezik be a számlára. Solymos László (MSZP) elmondta, hogy egy közgyűlési döntés értelmében az uniós támogatást a beérkezéstől számított három napon belül kellett átutalni, a kölcsön maradék összegét pedig több ütemben, melyből előbbit sikerült megkapnia a városnak maradéktalanul eddig, azt is többszöri felszólításra, míg a mintegy 330 milliónak csak a töredékét.

„A cégnek 2010. december 31-én 160 millió betét- és készpénzállománya volt, és további 25 millió kintlévőséggel is számolhatott a vállalat helyiségbérletek megváltásából. 2011 szeptemberében egy újabb ügyvezetőváltás után a háromnegyed éves beszámolóban azt láthattuk, hogy már csak 66 millió forintnyi a fennlévő pénzállomány, kilenc hónap alatt sikerült 100 millióval apadnia a számlának. 2011. november 23-án az önkormányzat belső ellenőrzési osztálya feltárta, hogy a cég által megrendelt szolgáltatások 55 millió forinttal kerültek többe, mint az előző év azonos időszakában, illetve 110 millió forintot költött különböző beruházásokra a cég: két autót vásároltak, 26 milliót adtak ki számítógépes programokra, 15 milliót pedig irodabútorra és több milliót egyéb kisebb szolgáltatásokra. Ezeket a pénzeket a tulajdonos önkormányzat tudta nélkül költötték el, de a felügyelőbizottság jóváhagyásával. A vizsgálatot követő novemberi közgyűlés annyit tudott elérni, hogy a cég bérleti jog megváltásából származó 22 millió forintját a város számlájára átutalta” – mondta el az alpolgármester hozzátéve, ez szerinte azt jelenti, hogy sikerült eltüntetnie a cégnek 160 millió forintot.

Solymos László felmentene és feljelentene

„A felelőtlen gazdálkodás okait fel kell tárni! Kérdés, miért hagyta figyelmen kívül a közgyűlési döntést a cégvezetés, hogyan merték elkölteni a város pénzét, ki adott erre nekik felhatalmazást, és miért nem akarja ezt a Fidesz vizsgálni. Utóbbi kérdésre egyébként meg is érkezett a válasz, hiszen Kalmár Ferenc sürgősségi indítványt nyújtott be kedden a pénteki közgyűlésre, melyben azt javasolja, hogy a Szegedi Vásár és Piac Kft. fennálló 310 milliós tagi kölcsönéből 140 milliót hagyjon benn a cégben tőketartalék képzésére, és a maradék összeget az önkormányzat 18 év alatt, évi 12 milliós befizetéssel kapja vissza” – fogalmazott Solymos László. A alpolgármester hozzátette, hogy Kalmár indítványához módosító javaslatot csatol majd, melyben javasolja, hogy a közgyűlés mentse fel a cég mostani vezetését, amely szerinte felelős volt a 160 millió forint elköltéséért, és a testület szintén menessze a felügyelőbizottságot, amely nem képviselte a tulajdonos érdekeit, hanem asszisztált a felelőtlen gazdálkodáshoz. A politikus kiemelte, arra is felkéri a közgyűlést, hogy szabálytalan gazdálkodás miatt tegye meg a feljelentést az illetékes hatóságnál.

A Fidesz-KDNP-frakció reakciója

A Solymos László alpolgármester sajtótájékoztatóján elhangzottakra a Fidesz-KDNP-frakció nevében Haág Zalán önkormányzati képviselő adott ki sajtónyilatkozatot, melyet változtatás nélkül közlünk az alábbiakban.

Az sem igaz, amit a szocialisták kérdeznek

Erdei Péter tavaly októberben úgy vette át a Vásár és Piac Kft. ügyvezetését, hogy a cég tartaléka 66 millió forint volt. Januárban 22 milliót átutalt a város számlájára. A cég készpénzállománya jelenleg 39 millió. Ezek tükrében komolytalanok Solymos László állításai, miközben a polgármester erre vonatkozó költségvetési tervezete is. Utóbbi olyan 332 millió forint bevétellel számol a Vásár és Piac Kft.-től tagikölcsön-visszafizetésként, ami a 22 milliós befizetést követően csak részben jogos, másrészt tudvalevőleg nem létező pénz.

Solymos alpolgármesternek talán inkább arról kellene számot adnia az embereknek, hová tűnt az előző ciklusban a Dorozsmai Nagybani Piac számlájáról 80 millió forint, melynek ügyében rendőrségi nyomozás indult. Arra is választ adhatna, miért kívánnak 800 millió forintot jogellenesen elvonni a szegedi iskoláktól, elbocsátva pedagógusokat, törvénysértésbe kergetve intézményvezetőket? Arra is válaszolhatna, hogyan adósodhatott el már-már kezelhetetlen mértékben Szeged 8 év alatt, 25 milliárdos adósságállományt felhalmozva? Arról beszéljen, hogy a szocialista városvezetés az elmúlt 10 évben hogyan élte fel Szeged város vagyonát és jövőjét!

És arról, hogy ezek után Botka László polgármester semmi mást nem csinál, csak közpénzen saját miniszterelnök-jelölti karrierjét építgeti…

Szeged, 2012. február 21.

Szegedi Közgyűlés
Fidesz–KDNP-frakciója

Hozzászólások

4.deli_kórnélválasz2012.02.22 15:12:48
sejmessinek is soförség a masodállása? ;-)
3.Anonimválasz2012.02.21 18:43:26
keres ennyit a polgármester szerelme Solymi, ne aggódjatok érte
2.Anonimválasz2012.02.21 17:31:03
jó sokat keres...
1.Anonimválasz2012.02.21 16:57:42
A szerelme, Botka vitte haza ne keresse tovább a cicafiú

Új hozzászólás

Név: E-mail:

Adja meg a lenti mezőben az ellenőrző kódot

(kisbetű/nagybetű érzékeny)


Fel!

Legnépszerűbb cikkek

Utolsó hozzászólások

Városi Televízió Nonprofit KFT.

6720 Szeged, Kiss Ernő utca 3.

Stúdió:
6720 Szeged, Feketesas utca 11.
tel.:+36 62 55 89 89
fax: +36 62 55 89 88
info@vtvszeged.hu