A Veszprém megyei településen folyó csatornázási munkálatok közben eddig közel negyven sírt tártak fel, de a számuk becslések szerint megközelítheti a kétszázat a közművesítés területén.
A rendkívül gazdag leletanyagból kiemelkedőnek számítanak a teljes csontvázak mellett a csak az Árpád-korra jellemző ezüst hajkarikák, de a helyenként közel kétméteres csatornaárkokból 12. századi pénzérmék, számszeríj-nyílhegy és római kori pénzérme is előkerült - sorolta az MTI érdeklődésére Pintér László régész, a Veszprém Megyei Laczkó Dezső Múzeum munkatársa.
A temetőt a 11. századi közösség létesítette feltehetően az 1164-ben alapított bencés monostor mellé, és egészen a török hódítás koráig, a 16. század végéig használhatták. Akkor a monostor a faluval együtt teljesen elpusztult - tette hozzá.
A napokban megkezdett ásatás során az egykori monostor faragott kövei ugyancsak a felszínre kerültek az Árpád-kori téglák és kerámiák mellett.
Pintér László tájékoztatása szerint a korabeli temetkezés jellegzetessége, hogy a templom körüli sírgödröket a felkartól a fejrészig terméskővel rakták körbe. Ez a hagyomány a 12. század körül elhal.
A Jásdon előkerült leletanyagot restaurálásra, feldolgozásra a Laczkó Dezső Múzeumba szállítják, és a település tervei szerint falutörténeti kiállításon mutatják majd be.
Az ásatásokat tavasszal folytatják. A szakember a temető feltárása mellett fontosnak tartaná a csatornázáson kívül eső omladékréteg további kutatását is, amely az egykori jásdi bencés monostorról szolgáltatna bővebb adatokat.
FOTÓ:
A veszprémi Laczkó Dezső Múzeum régészei megkezdték a jásdi Árpád-kori temető feltárását. A temető sírjai az egykori, 1164-ben alapított bencés monostor mellett találhatóak. A régészek eddig több mint 30 sírt tártak fel. A helyiek elmondása szerint a környékbeli házak alatt is sírok vannak. Mivel a település és a monostor lakói a 16. század végi pusztulásig ide temetkeztek, ezért valószínűleg több ezer sír található a területen. Az ásatások során az egykori monostor kövei is a felszínre kerültek. A sírok mellett eddig faragott köveket, oszloplábakat, római és középkori pénzérméket, hajkarikákat valamint nyílhegyeket találtak a szakemberek. Felvételünk 2011. november 27-én készült. MTI Fotó: Nagy Lajos
Jásd, 2011. november 28.
MTI
![]()

Legnépszerűbb cikkek |
Utolsó hozzászólások |
Városi Televízió Nonprofit KFT.6720 Szeged, Kiss Ernő utca 3.Stúdió: 6720 Szeged, Feketesas utca 11. tel.:+36 62 55 89 89 fax: +36 62 55 89 88 info@vtvszeged.hu |
Új hozzászólás