Feltöltés időpontja: 2012. április 22. 15:50
Szegedre látogatott Horthy Éva, a néhai kormányzó rokona. A Szent Rókus-templomban szentmisén vett részt, majd ellátogatott a Horthy Csónakházra, ahol özv. Horthy Istvánné, a néhai kormányzóhelyettes özvegye kézjegyével ellátott kitüntetést adtak át azoknak a személyeknek, akik Horthy Miklós emlékét ápolják Szegeden.

Feltöltés időpontja: 2012. április 21. 14:05
A Szegedi Kortárs Balett előadása -
A Szegedi Kortárs Balett és a Nemzeti Táncszínház közös produkciója

Feltöltés időpontja: 2012. április 13. 19:04
Rendhagyó helyszínen, középiskolai tantermekben mutatják be Szophoklész Antigoné című tragédiáját a Szegedi Nemzeti Színház művészei.
Feltöltés időpontja: 2012. március 17. 18:03
Összefoglaló az ünnepségről

Feltöltés időpontja: 2012. március 16. 23:43
opera három felvonásban, olasz nyelven

Feltöltés időpontja: 2012. március 15. 14:27
Tápén Perlaki György plébános és Juhász Gyula képviselő, Szőregen Kerényi Imre Kossuth-díjas rendező, Dorozsmán Mihálffy Béla képviselő volt az ünnepi szónok.
Feltöltés időpontja: 2012. március 8. 14:27
75 éves Király Levente. A Nemzet Színészét szerdán, a Szegedi Nemzeti Színház színpadán köszöntötték a West Side Story előadása után. A darabban Docot, az öreg kocsmárost alakította. Király Levente 1959 óta folyamatosan játszik Szegeden.
Feltöltés időpontja: 2012. március 7. 18:04
Minél hamarabb megkezdenék a Szőke Tisza még megmaradt értékeinek mentését a hajózástörténettel foglalkozó civilek. A munka elvégzése sürgető. Fordulatot hozhat azonban, hogy műemlékvédelmi eljárás indult a már elsüllyedt hajó ügyében. Ez azt jelenti, hogy a tulajdonos, illetve a felszámolását végző biztos hozzájárulásán kívül az illetékes hivatal engedélye is szükséges bármiféle munka megkezdéséhez.

Feltöltés időpontja: 2012. március 2. 23:00
A televízió munkatársaival is találkozhattak a fiatalok.
Feltöltés időpontja: 2012. március 1. 11:24
A Városi Televízió kezdeményezésére szegedi óvodások próbálhatták ki elsőként azt a PESA Swing villamost, amely – a többi, alacsony padlós járművel együtt – március 3-tól már menetrend szerint szállítja az utasokat. SZTE Gyakorló Óvoda középső-, valamint nagy csoportosai gyorsan megbarátkoztak az új villamossal.
Vízilabda Bajnokok Ligája: A Szeged is továbbjutott

Feltöltés időpontja: 2012. február 26. 19:26
A Szeged hazai medencében nyert a címvédő szerb Partizan Beograddal szemben a férfi vízilabda Bajnokok Ligájának főcsoportos zárókörében vasárnap, így a magyar együttes jutott még be a Vasas mellett a C jelű négyesből a legjobb nyolc közé.

Feltöltés időpontja: 2012. február 24. 12:42
dráma -
Fordította: Kúnos László -
BEMUTATÓ: 2012. FEBRUÁR 24.
Feltöltés időpontja: 2012. február 21. 12:03
Jégrobbantási gyakorlatot tartott ma a Honvédség a Tisza Szentes melletti szakaszán. A katonák azt gyakorolták, hogyan lehet egy befagyott folyószakaszt megnyitni. Ez egyaránt fontos lehet a hadászatban és a polgári célokból.

Feltöltés időpontja: 2012. február 17. 14:57
VÁLTOZÁS! BEMUTATÓ: 2012. FEBRUÁR 18. -
A fotók próbán készültek, a díszlet és a jelmez hiányos!
Feltöltés időpontja: 2012. január 26. 18:30
Premierre készülnek a szegedi Kisszínházban. Bodolay Géza rendezésében pénteken mutatják be a Nő a múltból című kortárs drámát, melynek főbb szereplői Kárász Zénó, Kéner Gabriella és Szabó Gabi. Maga a történet akár hétköznapinak is nevezhető. Egy átlagos házaspár életébe betoppan egy nő a múltból, aki alaposan felforgatja a család életét.

Feltöltés időpontja: 2012. január 15. 11:17
A kormány melletti szimpátiafelvonulást tartottak szombat délután Szegeden; a demonstráción - amelyre a szomszédos településekről és a Délvidékről is érkeztek résztvevők - Csurka István mondott beszédet.
Fotó: Szabó Isván

Feltöltés időpontja: 2012. január 3. 02:15
Sokba kerülhet a Szilveszter annak a szegedi fiatalembernek, akit petárdázás miatt állítottak elő a rendőrök. A férfi ellen szabálysértési eljárást indítottak, ebben az esetben akár a százezer forintot is elérheti a pénzbírság összege. A Szilveszter bűnügyi szempontból nyugodtan telt, bár a rendőrség megerősített szolgálattal készült az óévbúcsúztatóra.
Feltöltés időpontja: 2011. december 21. 18:44
A Klauzál téren szerdán 16- 18 óra között megvendégeltük kedves nézőinket. Az akció közös volt a Telin Tv - vel és SZEGEDma hírportállal. Egészségükre!
- Városi Televízió Szeged
- vtvszeged.hu
A Dóm tér az idei első hó után

Feltöltés időpontja: 2011. december 20. 16:51
A Dóm téri karácsonyi vásárt szervező cég nem örült az elő hónak mert összedőlt a tér közepén álló bálaszínházuk. Elmaradnak a bálaszínházba meghirdetett keddi, szerdai és csütörtöki programok, nem tartják meg többek között a Kender zenekar és a Tirke Honolulu koncertjét, nem lép fel a Dodgem gyermekzenekar és nem lesz meseszínház és betlehemes játék sem.

Feltöltés időpontja: 2011. december 12. 08:52
komédia

Legnépszerűbb cikkek |
Utolsó hozzászólások |
Városi Televízió Nonprofit KFT.6720 Szeged, Kiss Ernő utca 3.Stúdió: 6720 Szeged, Feketesas utca 11. tel.:+36 62 55 89 89 fax: +36 62 55 89 88 info@vtvszeged.hu |