Kezdőlap
Szeged: 16 C°,
3.6 km/hNyugati szél, közepesen felhős
30
17
Facebook RSS csatorna E-mail küldése
EUR: 322 | USD: 275 | CHF: 275
Hirdetés
Hirdetés
h i r d e t é s

MSZP: a nemzetközi közösség segítségét kérik a Quaestor-károsultak

| Feltöltve: | Forrás: MTI | Rövid link: http://vtvszeged.hu/s_!news/i__48/i__24549
Az állami kártalanításon túl a felszámolási eljárásban is érvényesíteni akarják kártérítési igényüket.

Szakács László, az MSZP elnökhelyettese csütörtökön Budapesten a Parlament déli bejáratánál tartott sajtótájékoztatón – ahol mintegy ötven károsult is megjelent – elmondta: 220 milliárd forint tűnt el a Quaestornál, a károsultak száma 32 ezer, és három éve nincs felelőse az ügynek. Hozzátette: az állam a kártalanítási alapból a kisbefektetők kárának 17, illetve 25 százalékát fizette ki, majd elvették tőlük annak jogát, hogy saját követelésük után menjenek. A szocialista politikus kifejtette: a törvény szerint a károsultak az állami kártalanításon túl nem érvényesíthetik követelésüket a felszámolási eljárásban, vagy ha a felszámoló csalárdul járt el, akkor a felszámoló ellen. Azért fordulnak a nemzetközi közösséghez, hogy adják vissza nekik ezt a jogot.

Kálmán-Pikó István, a Quaestor-károsultak képviselője közölte, levelet írnak az összes európai parlamenti képviselőnek, továbbá az EU és a NATO tagállamai magyarországi nagyköveteinek, mert ugyan a Sargentini-jelentésben „egy félmondat erejéig” szerepel a Quaestor-ügy, de annak részleteit is szeretnék megvilágítani.

Hozzátette: a Quaestor-vagyon eltűnt, régen kormányközeli vállalkozóknál van. Kifizették a minisztériumokat, az önkormányzatokat és a VIP-listán szereplőket, ezzel szemben a 32 ezer kisbefektető semmit nem kap. Szerinte ez is mutatja a jogállamiság magyarországi helyzetét.