Kezdőlap
Szeged: 8 C°,
31.32 km/hD/DK-i szél, közepesen felhős
17
7
Facebook RSS csatorna E-mail küldése
Hirdetés
h i r d e t é s

Szent István épített – Szeged építkezik

| Feltöltve: | Rövid link: http://vtvszeged.hu/s_!news/i__2/i__16417
Augusztus 20. idén a migránsokról is szólt. Hiszen Szent István azt tanácsolta fiának, amit Szeged cselekszik épp: jóakaratúan gyámolítja a jövevényeket.

Átlagos, csendes, hagyományos augusztus 20-i ünnepséget rendezett Szeged város a Széchenyi téren – ha messziről nézzük. Közelebbről, jobban odafigyelve azonban meg lehetett látni, hallani, érteni az ünnepi beszéd, valamennyi gondolat, frissességét, naprakészségét, helyén valóságát. Még akkor is, ha közel ezer éves is volt közte, hiszen Szent Istvántól származott.

Szabó Sándor MSZP-s szegedi országgyűlési képviselő ugyanis ünnepi beszédében (meg is tudja hallgatni, kattintson a lenti lejátszóra) első, szent királyunkat idézte, akinek mondandója, a fiának, Imre hercegnek írt intelmei, a jelek szerint örökké valóak. Szabó beszélt arról is, Szegednek már régen nem kell Európához csatlakozni, hiszen Európa itt van „minden kövében és minden polgárának gondolkodásában.”

Az ünnepség a hagyományoknak megfelelően a városháza előtt indult. A Pavane táncegyüttes négy párja Brahms V. magyar táncára járt koreográfiát, a zenéről a Fricsay Ferenc Városi Koncertfúvószenekar gondoskodott. Majd a Himnusz hangjaira fölvonták a nemzeti lobogót a téren, ezután sétált át mindenki Szent István és Gizella szobrához. Itt előbb Pataki Ferenc Reményik Sándor Mindennapi kenyér című versét mondta el, majd a szavalat után következett Szabó Sándor.

Az országgyűlési képviselő ünnepi köszöntőjét a Tápai Hagyományőrző Együttes műsora követte, Erkel Ferenc Éljen hazánk, magyar nemzetünk kórusművét adták elő.

Az énekszó után lépett a dobogóra Kondé Lajos plébános, püspöki helynök, hogy megáldja az új tápai kenyeret. Kondé arról beszélt, ha a dolgok mögé nézünk, akkor ebben az új kenyérben „látjuk a teremtő erőt, látjuk az életet, amely kicsírázik, szárba szökken és termést hoz.” Majd visszatért a Reményik-vershez, annak két sorát idézte, mondván ez legyen az ünnep mondanivalója mindenkinek: „Kenyér vagyok, mindennapi kenyér, Nem pompázom, de szükséges vagyok.” Beszéde végén megáldotta az új kenyeret.

Ezután Szabó Sándor Nagy Sándor alpolgármesterrel és Mózes Ervin címzetes főjegyzővel közösen Szeged nevében megkoszorúzta Szent István és Gizella szobrát, majd a Tápai hagyományőrző Együttes helyezte el búzakoszorúját.

Az ünnepségen az önkormányzati képviselők közül megjelent Kozma József, Mészáros Tamás, Sebestyén József, Szécsényi Ferencné, Szondi Ildikó és Tóth Károly, valamint ott volt Farkas László is. Zárásképp a Szózat eléneklése után a Pavane táncegyüttes adott még rövid műsort, majd megszegték a kenyeret. Mindenkinek jutott belőle.

Az eseményről még több kép, valamint a beszédek hangfelvétele a szeged.hu oldalon, ide kattintva található.

Szöveg: Garai Szakács László
Képek: Iványi Aurél